Mátételki Hírek-49. szám

MÁTÉTELKI     HÍREK

49. szám

Mátételke község Önkormányzatának friss hírei

Május hó óta nem jelentkeztünk a Hírekkel, csak szórólapjainkkal.

Röviden az eltelt időszak eseményei:

Május 27-én a gyerekek részére mesés színházi előadás került megtartásra a volt Műv. Ház épületében, nagy sikerrel.

Befejeződött a járda felújítás, valamint a terasz munkálatai befejezésre kerültek. Mindkét beruházás elszámolásra került, a terasz építési támogatás még a mai napig nem érkezett meg.

Júniusban tartottuk a Gyermeknapot az iskola udvarában, légvár, vetélkedés, és még sok érdekes játék várta a gyerekeket, akik a jó időben nagyon élvezték a rendezvényt.

Elballagtak óvodásaink, a végzősök immár iskolába járnak.

Július 31-én Nemzetközi Megyejáró Táncfesztivál került megrendezésre.

Augusztus 14-én zajlott a Falunapi rendezvényünk.

Köszönet az anyagi támogatóknak, valamint a kétkezi munkájukat adóknak és mindennemű segítséget nyújtóknak, a főzőknek, és mindenkinek, aki segítette a rendezvény zavartalan lebonyolítását.

Közmunka brigádjaink, közcélú foglalkoztatott csapataink dolgoznak a település rendezésén, intézmények karbantartásán, állagmegóvásán.

Munkaerő kölcsönzéssel dolgozik 3 fő az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság irányítása  mellett a Kígyós csatorna és környezete rendbe tételén.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány pályázati támogatása folytán most fejeződött be az ingyenes nyári gyermekétkeztetés, melyben 14 gyermek vett részt. A meleg étkeztetés helyett csomagolt, konzerv élelmiszer került kiszállításra.

Testületünk a megszokott rendszerességgel ülésezett.

Önkormányzatunk Önhiki, és egyéb Miniszteri egyedi elbírálású pályázata nem nyert, ezért részt veszünk a II. forduló pályázatán.

A szeptember 2-án megtartott Testületi ülésünk tárgyalta az eltelt 4 év munkáját, melyre összeállított CIKLUSÉRTÉKELŐNKET közzétesszük.

Dr. Ravasz László háziorvos orvosi tevékenységét befejezi, helyette a háziorvosi ellátást Dr. Tokodi Ferenc fogja ellátni. Dr. Tokodi Ferenc október 1-i időponttal kezdi meg működését Tataháza és Mátételke településeken.

A 2010. szeptember 15-én megtartott  ülésünkön megköszönte Testületünk Dr. Ravasz László háziorvosnak az öt éven keresztül végzett munkáját,   hosszú és  boldog nyugdíjas éveket kívánunk Doktor úrnak és feleségének.

Könyvtárunk változatlan látogatottság mellett működik.

Azonban felhívjuk az iskolás gyermekek figyelmét, hogy legfontosabb dolog a tanulás, amelyről ne feledkezzenek meg !

2010. október 3.-án választás. Minden kedves mátételkit arra kérünk, jöjjön el szavazni. Minden embernek legyen fontos, hogy megválassza, hogy ki legyen a településének a polgármestere, illetve a testületnek tagja.

Az új jogszabály szerint a Képviselő-Testület létszáma 4 fő lesz, a jelenlegi 7 fő helyett, valamint a polgármester. 5 főnek lesz joga dönteni a település fő dolgairól.

Jelenlegi Testületünknek lejárt a mandátuma.

Köszönjük az eddigi bizalmat, hogy lehettünk e poszton, és tevékenykedtünk, remélhetőleg valamennyire az Önök megelégedésére.

Úgy gondolom, hogy örömmel tettük valamennyien, hisz a választás után mindannyian felesküdtünk, hogy településünk érdekeit fogjuk szolgálni.

Idézettel köszönnek el Önöktől a testület tagjai,  megköszönve eddigi bizalmukat:

„Aludtam, s azt álmodtam, hogy öröm az élet,

Felkeltem, s azt láttam, hogy kötelesség az élet,

Cselekedtem, s lám: a kötelesség lett az öröm.”

Bényiné Piukovics Katalin, Csóti József, Nagy Noémi, Nyári Zoltán,

Piukovics László, Piukovics Mihályné, Vásárhelyi Varga Gábor.

Őszinte tisztelettel és megbecsüléssel köszönöm  az eltelt éveket, melyeket településem szolgálatában tölthettem az Önök bizalma alapján.

Köszönettel:

Bényi Józsefné

polgármester

C I K L U S   É R T É K E L Ő

Mátételke község Önkormányzatának

2006. – 2010. ciklusban eltelt

időszakáról.

A négyéves időszakot értékelve, megállapítható, hogy az előző időszakban beindított beruházások, illetve beindított szolgáltatások folytatása és fenntartása mellett, költségtakarékos gazdálkodást igyekeztünk folytatni.

Polgármesteri munkámat 7 fős testület, és a körjegyző segítette.

Szem előtt tartottuk településünk idősödő lakosságát, igyekeztünk és igyekszünk is sorsukat könnyebbé tenni, a lehetőségekhez mérten.

A 2003-ban bevezetett házi segítségnyújtás rendszerét fenntartjuk jelenleg is, költségkímélés céljából Társulási formában.

Ellátotti létszámunk: 10 fő

Fenntartjuk a jelző rendszeres szolgáltatás rendszerét, melyben 15 fő, egyedülálló, rászoruló személy részére biztosítjuk probléma esetén ügyeleti rendszeren keresztül orvos, vagy gondozó  elérését.

Mindkét szolgáltatásunk a kezdeti bevezetéstől számítva jelenleg is, a lakosság részére ingyenes, az Önkormányzat magára vállalta a térítési díj megfizetését pl. a jelzőrendszeres szolgáltatás esetében.

Gyermekjóléti szolgáltatást működtetünk, Tataháza-Mátételke-Csikéria önkormányzatok közös működtetésével, 1 fő alkalmazásával, Tataháza gesztorságával.

Falugondnoki szolgálat működik 2008. július óta településünkön, ezzel is segítve az időskorú lakosság ellátását, és kényelmét.

Nyugdíjas Klub üzemel, az átalakított és berendezett volt jegyzői lakásban.

Önkormányzatunk minden  kedvező pályázati lehetőséget igyekezett kihasználni, apparátuson belüli pályázat írás formájában.

2006 évi fejlesztésünk összege 10.389 e Ft volt, mely még az előző ciklusban befejeződött, ezért itt nem térek ki rá részletesen.

2007-ben a LEADER keretén belül pályáztunk színpad, és hangosítók beszerzésére, 1.169 e Ft összegben, melyből 994 e Ft volt a támogatás összege.

Mivel a településünk temploma helyi védelem alatt áll, ezért a templom körüli járda felújítására is Önkormányzatunk pályázott, 2.910 e Ft összegben, melyből 2.328 e Ft volt a támogatás értéke.

Szintén Leader forrásból valósult meg a Jókai utcában lévő Alkotóház felújítása, melynek az üzemeltetése azóta is folyamatos,  a Paletta Kézműves Közhasznú Egyesület működteti.  A gyerekek részére foglalkozások zajlottak, külföldi alkotó táborban is részt vettek a gyerekek.

Aktív részesei voltak a falunapi és egyéb rendezvényeknek, kiállítások szervezésének.

A berendezést az Egyesület pályázta, a benne lévő eszközök az Egyesület elnökének kitartó gyűjtő munkája által jött össze.

A felújítás bekerülési értéke 795 e Ft, ebből 675 e Ft a támogatás összege.

Ebben az évben kialakítottuk az Idősek Klubját, az iskolánál lévő volt szolgálati lakás átalakításával, és teljes mértékben berendeztük, össz. bekerülési értéke 3.684 e Ft, melyből 3.315 e Ft volt a támogatás összege.

A Táncsics utcában a járdát felújítottuk, 2.350 e Ft értékben, 2.115 e Ft támogatási összeg mellett.

A buszfelszálló  szigeten alakítottunk oly mértékben, hogy könnyebb legyen a le-és felszállás. Értéke 729 e FT, ebből 625 e Ft támogatás.

2007. évi beruházásaink összege 11.637 e Ft, ebből 10.083 e Ft volt a támogatás összege.

2008 évi beruházásaink a Szociális irodák kialakításának  építési részét foglalják magukba,  2.757 e Ft bruttó értéken, melyből a támogatás összege 2.481 e Ft volt.

Ezen irodák eszköz beszerzését is megvalósítottuk, 1.895 e Ft összegben, melyből 1.705 e Ft volt a támogatás összege.

A 2008 évi össz. beruházásunk, felújításunk értéke 4.652 e Ft, melyből 4.186 e Ft a támogatás összege.

2009. évi fejlesztéseink

Falugondnoki buszt vásárlása 9.175 e Ft összegben, melyből az Áfa értéke terhelte az Önkormányzatot, 7.770 e Ft volt az MVH támogatás összege.

Közösségi teret alakítottunk ki, 4.911 e Ft összegben, melyből 4.420 e Ft volt a támogatás összege.

A temető rekonstrukciója pályázattal új tetem hűtő beszerzésére került sor, a kápolnába a berendezést feltudtuk újítani, valamint a megrongálódott kerítés helyett az egyik oldalon új kerítést helyeztünk el.

Értéke 2.846 e Ft, melyből 2.561 e Ft a támogatás összege.

LEKI pályázatból az iskola épületében könyvtár helyiséget alakítottunk ki, mely pályázatból a nyílászárókat tudtuk kicserélni a pályázati lehetőség folytán.

Értéke 1.362 e Ft, melyből 1.294 e Ft volt a pályázati összeg.

Két új utas váró, és buszöböl kialakítására kerülhetett sor, Közösségi közlekedés korszerűsítése pályázat kapcsán, melyben három kistérségből vettek részt a pályázó Önkormányzatok.

Bekerülési érték 2.756 e Ft, saját erő 480 e Ft volt.

Kistérségi pályázat keretében felújításra került az óvodánk, fűtés, világítás, vízrendszer felújítása történt, valamint tornaszoba kialakítása, 14 milliós költségvetés mellett, a saját erő összege 1.744 e Ft volt .

A 2009 évi fejlesztések kapcsán az Önkormányzati vagyon  kb 35 millió forinttal gyarapodott.

2010. évi fejlesztéseink

Kossuth és Dózsa utca járdaszakaszainak felújítása, mozgás korlátozotti feljárást könnyítő járda kialakításával. Bekerülési költsége 3.209 e Ft, melyből 2.954 e Ft a kapott támogatás értéke.

Ez évben befejeződött a már megkezdett volt Művelődési Ház előtti rendkívül megrongálódott terasz és korlát felújítása, melynek ez évben végzett bekerülési költsége  5.564 e Ft, melyből a megítélt támogatás összege  4.985 e Ft.

Az elszámolás április végével megtörtént, két alkalommal leellenőrizték a beruházást, de a támogatás összege még a mai napig nem érkezett meg.

2.090 e Ft összegből megvalósult a könyvtár eszköz beszerzése, számítógép, polcok, gyerekbútorok beszerzésével. Fenti összegből a támogatási rész 1.878 e Ft, a közmunka brigádok és közcélú foglalkoztatásban résztvevők végezték a belső átalakítási munkálatokat, meszelést, és egyéb munkálatokat.

Nagyon korszerű könyvtár áll településünk rendelkezésére.

Az átadás óta könyvállomány gyarapítása történt, kb. 400 e Ft összegben.

A könyvtár létezésének azért tulajdonítunk nagy jelentőséget, mert sajnos 2008-ban a törvényi rendelkezések miatt, és az igen alacsony gyereklétszám miatt az iskolánkat, melyben alsó tagozat működött, meg kellett szüntetnünk.

A gyermekek a Bácsalmási Kistérségi Társulás buszával ingyen járhatnak Bácsalmásra, a más településre járó gyerekek utazását a szülőknek kell fedezni.

Egyéb tételeink:

A Dr. Morva László Alapítvány minden évben, rendszeresen Karácsony előtt, három gyermek számára adott pénzbeni támogatást.

Több éven keresztül pályázat útján részesültünk az Intervenciós támogatás élelmiszer csomagjaiból, mellyel bízunk benne, hogy kis segítséget tudtunk nyújtani a családok számára.  Karácsonyi csomagokkal köszöntöttük lakosságunkat, Önkormányzati támogatásból.

2002-től minden évben beiskolázási támogatásban részesítettük a gyerekeket, a 2010-es évben erre vonatkozóan még döntés nem született.

Minden évben megpályázzuk a rászoruló gyermekek számára a „Mindenki ebédel” program keretében a Gyermekétkeztetési Alapítvány támogatása által 14-15 gyerek ingyenesen étkezett a nyári hónapokban.

Kiváló Tanulókat díjaztunk több kategóriában, az elmúlt ciklus időszak minden évében.

Adóemelésre az Önkormányzat részéről az egész ciklus alatt nem került sor, az Önkormányzatok egyre szűkülő állami finanszírozása folytán sem.

Minden évben folyik az Önkormányzatnál a közcélú munkavégzés, ezáltal is lehetőséghez juttatva az ebben résztvevőket, hogy ne a szoc. segélyből kelljen megélniük.

Minden évben részt veszünk a Munkaügyi Központ által meghirdetett közhasznú munkavégzésre irányuló pályázatokban, ahol a tartós munkanélküliek vehetnek részt, és ellátásban nem részesülők.

Így dolgoztak a Közmunka brigádok.

A közcélú foglalkoztatottak, közmunka brigádok által igyekeztünk és igyekszünk épületeink állagát megóvni, javítgatni, tatarozni, településünket tisztán és rendben tartani, az igények szerint a lakosság részére kapacitásunkhoz mérten fűnyírásokat végezni.

A lakosság részére több alkalommal vállalt a brigád fa kiszedéseket, nyírásokat, fűrészelési és egyéb munkálatokat.

A felső fokú képzésben résztvevők számára Önkormányzatunk anyagi támogatással  hozzájárul a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázathoz, szintén az elmúlt ciklus minden évében.

Település őr dolgozik a faluban, a biztonságunkat őrizve.

2008-ban eltöröltük az első lakáshoz jutók támogatását, fenntartottuk a gyermekszületési támogatás rendszerét.

Működik a Nyugdíjas Klub, melynek tagjaiból alakult énekkórus rendezvényeinken rendszeresen fellép.

Minden évben rendezvények megtartására került sor, Tavaszköszöntő kultúrműsor,  Falunapi rendezvény, a gyerekek Márton napi lampionos felvonulása,  a gyerekeke Mikulás napi bulija,  Karácsony köszöntő, két évben fogathajtó versenyt tartottunk.

Gyermeknapot tartottunk minden évben, nem a gyermekek napján, hanem  későbbi időpontban, amikor az általános iskolás gyermekek is itthon vannak.

Fenntartottuk a közzététel rendszerét, a „Mátételki Hírek” útján.

Hivatalunk körjegyzőségben dolgozik Bácsalmás Város Hivatalával.

Testületünk 6 alkalommal ülésezett ez évben, a képviselők megjelenése és munkavégzése igen aktívnak mondható.

Rendezvényeink anyagi támogatói is, is munkájukkal is kiveszik részüket a lebonyolításból.

2010-es évre  nyertes pályázat a „Kistérségi Tartós Munkanélküliek Tranzit Foglalkoztatási Programja” , melyben 65 fő munkanélküli foglalkoztatására kerülhet sor, kistérségi szinten.

Településünk 8 fő részvételére pályázott, képzés és foglalkoztatás együttesen fog történni a pályázat keretében.

A kistérségi szinten megítélt támogatás összege:  201.199.935 Ft.

Tevékeny részesei kívánunk lenni e pályázatnak.

Az eltelt 4 év időszakának tömör összefoglalója e ciklusértékelő.

Önkormányzatunk, hasonlóan a többi Önkormányzathoz, csökkenő állami normatívák mellett, évről-évre nehezebb anyagi feltételek mellett dolgozik.

Bízom abban, hogy meg fogunk tudni felelni az elkövetkezendő időszakban is a feltételeknek, és a nehézségeket le fogjuk győzni.

Ezért nagyon fontos, hogy az október 3-i választáson Önök ott legyenek, hogy lelkes, a településért tenni akaró, és tenni tudó testületet és polgármestert válasszanak.

Köszönjük eddigi bizalmukat!

Tisztelettel:

Bényi Józsefné

polgármester